A történet a szokásos bankrablós sztorik közé tartozna, ha nem lenne egy szereplő, aki a rablástól távolabb,
kintről kézben tartja az eseményeket és kedve szerint manipulálja a rendőrséget és a katonaságot. Ő a Professzor.
Valódi nevére sokáig nem derül fény, de igazából, nem is érdekes, hogy hívják. Ami igazán fontos, az az aprólékos, sziszifuszi munkával kidolgozott terv,
amivel a Spanyol Pénzverdét igyekszik kirabolni.Pontosabban kiraboltatni. Merthogy csapat nélkül nem menne sokra.
Maga köré gyűjt néhány bűnözőt, és egy luxus élet meg több száz millió euró reményével kecsegteti őket.
Mindegyiküknek megvan a maga szakterülete: valaki egy bizonyos fajta fizikai munkához ért, valaki a számítógépekhez, más irigylésre méltón tudja motiválni az embereket.
Azért, hogy minden eshetőségre felkészüljenek,
a Professzor egy öthónapos kiképzést tart nekik egy toledói villában.Jókat esznek, nagyokat kacagnak, közben pedig arról tanulnak,
hogyan hozzanak működésbe egy plasztikbombát vagy hogyan hajtsanak végre életmentő beavatkozást sérült társaikon.
Mindeközben igyekeznek minél kevesebb személyes infót megtudni egymásról. Valódi neveiket titokban tartva városneveken szólítják egymást.
Így válik Tokió, Rio, Denver, Moszkva, Berlin, Oslo, Helsinki, Nairobi és a Professzor egy hol összetartó, hol széthúzó csapattá.Aztán eljön a nagy nap. A Dali-maszkos rablók beveszik a pénzverdát és túszokat ejtenek.
A túsztárgyaló nő és a Professzor oda-vissza adogatják a labdát, hol egyikük kerül fölénybe, hol másikuk. Eleinte úgy tűnik, tökéletesen működik a terv, kézben tartják az eseményeket, hisz a Professzor minden eshetőségre felkészült.
Valójában viszont, ahogy telik az idő, a Professzornak is be kell látnia, hogy a gondos előkészület és a logika mit sem ér, mert az érzelmek minden számítást egy tollvonással húzhatnak keresztül.
Akkor pedig elkezdődnek a bajok. Váratlan események, meglepő csavarok teszik igazán fordulatossá és izgalmassá a történetet.
