Ez az irányzat a 60-as évektől ered. Pilcher és Whelehan azt írja, a szélsőbalos politikai csoportokból kilépve alakítottak saját csoportot, mivel kiábrándultak a szélsőbaloldalból, amelyet szintén a férfiak uraltak. Azt vallották, hogy a nőkkel kapcsolatos politikai döntéseket és szabályozásokat csak nőkből álló döntéshozók határozhatnak meg. Saját szervezeteiken belül szabályzatokról csak nők dönthettek, a férfiakat ebből kizárták. Éppen ezért gyakran férfigyűlölettel vádolták őket, amiben az sem segített, hogy úgy gondolták, a férfiak is a női elnyomás probléma részei, tehát nekik is részt kéne venniük a megoldásban. Paynton és Hahn továbbá azt írja erről, a radikális feministák a nők elleni elnyomást tartják a többi elnyomásfajta (faji, társadalmi osztálybeli, szexuálisirányultság-alapú) alapjának. Kommunikációs stratégiájukból nőttek ki a tudatosságot erősítő megmozdulások, rapcsoportok és olyan álláspontok, mint a „a személyes egyben politikai is”. A nők elnyomásának szisztematikus szintje ellen lázadnak.